Ukrajna kapcsán azonnali békét akarnak, Ausztria semlegességét is megőriznék, és az osztrákok valódinak tűnő problémáival, például a lakhatási válsággal foglalkoznak: a kommunisták egy újabb kulcsfontosságú osztrák városban falták fel a Zöldeket és a szociáldemokratákat.
Salzburg városa némi költői túlzással – no meg az apró reálbérkülönbségtől eltekintve – Ausztria Angyalföldje. Ahogy Budapest XIII. kerületében, úgy a gyönyörű Salzach-parti városban is kirobbanthatatlanok voltak a szocialisták a városházáról: a második Osztrák Köztársaság lassan nyolcvanéves fennállása óta
melyek közül az elsőt, Richard Hildmannt még az amerikai felszabadító-megszállók nevezték ki, majd 1992 és 1999 között a néppárti Josef Dechantnak jutott hét év, 2017 óta pedig a szintén néppárti Harald Preuner áll a város élén. A fennmaradó hatvanhárom év a szociáldemokratáké volt, a nagyobb formátumú polgármesterek, például a beszélő nevű Heinz Schaden 18 évet is gond nélkül lehúztak a város élén.
E decens ősszocialista városban és konzervatívabb vidékén támadt fel vasárnap az Osztrák Kommunista Párt (KPÖ). Salzburg tartomány választását ugyan 30,4 százalékkal a szövetségi szinten is kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte, ők azonban 7,4 százalékot gyengültek. A második helyezett a szövetségi szinten legnépszerűbb Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) lett, akik majdnem ugyanennyit erősödtek. Harmadik helyre futott be a régi „földesúr”, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) rekordgyenge 17,9 százalékkal, 2,2 százalékot gyengülve.
Utánuk pedig a szenzáció: 11,7 százalékot kapott az a KPÖ, amely 2018-ban még 0,4 százalékon állt. 8,2 százalékon végeztek minimálisan gyengülve a Zöldek, és szavazatszámukat majdnem megfelezve kizuhant a parlamentből a liberális NEOS. Salzburg városában a helyzet még súlyosabb:
A választási eredménynél talán csak a mérvadó SORA intézet választóvándorlás-elemzése tanulságosabb, amely a települési szintű választási adatokból kiindulva fejti meg, melyik párt 2018-as szavazói kihez vándoroltak a vasárnapi választáson. Eszerint az ÖVP öt évvel ezelőtti 94 ezer szavazójából 19 ezren vándoroltak át a Szabadságpárthoz, cserébe őket választotta négyezer korábbi NEOS-os liberális. Az FPÖ a 19 ezer volt néppárti mellett még 12 ezer korábban inaktív szavazót is meg tudott szólítani.
jöttek pár ezren a jobboldali pártoktól, illetve sikerült aktivizálni ötezer korábbi inaktívot. A liberális NEOS korábbi szavazói az ÖVP, a Zöldek és a KPÖ között porladtak szét.
Ebből világos következtetések vonhatók le: Ausztriában a görögdinnyék ideje lejárt. A szociáldemokraták és a Zöldek megmaradtak urbánus rétegpártnak, a valóban szociális ügyek – elsősorban a még osztrákok számára is megfizethetetlenül drágává váló lakhatás – alapján szavazók viszont már csak a valódi kommunistákban bíznak. A most nagyot szakító KPÖ salzburgi elnöke, Kay-Michael Dankl az előző ciklusban salzburgi önkormányzati képviselőként ezzel foglalkozott, s ezáltal nyerte el az Airbnb által felzabált lakáspiacon senyvedő salzburgiak bizalmát.
A lakhatási problémák ugyanakkor az Ausztriában jelentős hagyományokkal bíró szociáldemokraták számára is hazai pályát jelentenek – izgalmas kérdés tehát, épp ebben a témában mi mehetett félre.
A német szélsőbaloldal lapja, a taz a helyzetet úgy fejti meg: „Egész Ausztriában mély csömör és bizonyos apátia tapasztalható a bevett politikai rendszer kapcsán”, eközben „a politikai fősodor egyre inkább jobbra dől”, s „a szociáldemokraták belülről elasztak, s pillanatnyilag belső csatározásokban, a pártelnökségről tagi szavazásban ragadtak meg”.
Való igaz, hogy a lassan öt éve Pamela Rendi-Wagner által vezetett SPÖ nem találja helyét, és igazán nem tud profitálni a kormányzó Néppárt mélyrepüléséből. A Szabadságpárt szárnyalása pedig kiélezi az amúgy is súlyos bizalmatlanságot a pártelnök és az őrvidéki tartományfőnök, Hans-Peter Doskozil között. Előbbi a világért nem kormányozna a médiában szélsőjobboldaliként számon tartott párttal, amely sokkal inkább egy egyedi osztrák jelenség, mintsem klasszikus széljobbos párt; utóbbi pedig Őrvidéket négy éve kiválóan elkormányozza velük együtt. Miközben tehát az SPÖ magával foglalkozik leginkább, az ingatlanárak pedig nyargalnak,
A salzburgi kommunisták vezére, a 34 éves Kay-Michael Dankl az osztrák országos hallgatói képviseletből, az ÖH-ból (Österreichische Hochschüler_innenschaft, Osztrák Hallgatói Szövetség) érkezik.
Ez az intézmény már jó ideje a kommunizmus keltetője: a legutóbbi, 2021-es ÖH-választáson e sorok írójának is módja volt behúzni az ikszet a szavazólapra, melyen a nyolc lehetőségből négy kommunista volt. A jelenlegi országos hallgatói képviseletben 24,55 százalékkal bír az SPÖ-közeli Ausztriai Szocialista Diák_lányok Egyesülete (VSStÖ), 21,72 százalékot szereztek a Zöld és Alternatív Diák_lányok (GRAS), a Kommunista Diák_lányszövetség (KSV) két, egymással is hadban álló frakciója, a Baloldali Lista (LiLi) és az Osztrák Kommunista Ifjúság (KJÖ) pedig 4,51, illetve 3,74 százalékon osztozik.
Dankl is a salzburgi Zöldekből szakította ki a saját győztes csapatát.
Az Osztrák Kommunista Párt egyébként egyáltalán nem új intézmény, sőt, az ország legrégebbi pártja, amely 1918 novembere óta működik. Igaz, 1959 óta nem sikerült képviseletet szerezniük az országos törvényhozásban, a 2019-es országos választáson 0,69 százalékot szereztek.
A Magyarország minden táján egyformán jelentéktelen Munkáspárttal szemben ugyanakkor a KPÖ rendelkezik néhány fellegvárral: Bécsben egy-két kerületben vannak mandátumaik, Stájerországban pedig – nem mellesleg a Szovjetunió egykori hathatós pénzügyi támogatásának köszönhetően, de persze agilis grazi lakáspolitikai programjuk miatt is – évtizedek óta a helyi politika meghatározó szereplői, 2021 ősze óta Elke Kahr személyében Ausztria második legnagyobb városa, a stájer főváros, Graz polgármesterét is adják. Stájerországban már bent vannak a tartományi parlamentben, s most ebbe a sorba áll be Salzburg tartomány is.
A kommunisták egyébként 1994-ben határozottan ellenezték Ausztria EU-csatlakozását, egyébként szociális bérlakásépítést, a nagy ingatlanfejlesztő cégek tulajdonának államosítását, 30 órás munkahetet, 1950 eurós havi minimálbért, illetve feltétel nélküli alapjövedelmet szorgalmaznak.
Ukrajna kapcsán elfoglalt pozíciójuk a legizgalmasabb – azonnali békét akarnak, illetve azt, hogy Ausztria politikáját továbbra is a semlegesség határozza meg. Ennek ellenére csapatostul vándoroltak hozzájuk a három leginkább Ukrajna-párti párt, az SPÖ, a Zöldek és a NEOS szavazói, s a mind az érettségizettek, mind a diplomások körében összeredményük felett teljesítettek. Minden jel szerint tehát
A salzburgi városi eredménnyel egyébként teljesen reális lehetőséggé vált az is, hogy a jövőre esedékes polgármester-választáson a néppárti Preunert a kommunista Dankl váltsa a salzburgi városházán.
Miután a választáson győztes Néppárt kizárta az együttműködést a kommunistákkal, igazán csak két opciója marad. Vagy összeáll a Szabadságpárttal (amit ugyan a választás előtt kizárt, de Alsó-Ausztria példáján látni, hogy ezeket az ígéreteket hajlamos elmosni a valóság),
azaz összehozza azt a három pártot, amelyet büntettek a választók vasárnap: a sajátját, az SPÖ-t és a Zöldeket.
A salzburgi helyzet valamelyest a jövőre tartandó országos választás előfutára is. Folyamatos erősödés után az Osztrák Szabadságpárt tavaly novemberben megelőzte az SPÖ-t, miután az osztrák állampolgárok lassan rájönnek, hogy a világviszonylatban komikusan szigorú járványkezelési szabályokra – a bécsi tömegközlekedésben egészen idén márciusig (!) FFP2-maszkot kellett hordani – egyáltalán nem lett volna szükség, s a korábban is ezt szajkózó FPÖ felé fordulnak. Eközben
– nem véletlenül mutatkozik Karl Nehammer kancellár olyan sokat mostanában mindenféle migrációs tárgyalásokon Magyarország és Szerbia vezetőivel.
A 23 százalékon álló SPÖ belharcai miatt most mélyrepülésben van, a sorozatos kancellárváltások miatt szenvedő ÖVP viszont 21 százalékon stabilizálódni tudott, nem kis részben azért, mert a középpárti szavazóknak egyáltalán nem vonzó az útját vesztett SPÖ. A Salzburgban csúnyán kikapó NEOS országosan 13 százalékon áll, és az ÖVP-árvák menedékhelyeként inkább felszálló ágban van, a kormányzó Zöldek 11 százalékon stagnálnak, a kommunistáknak pedig továbbra sincs országos támogatottságuk – ellentétben a 4 százalékon álló Sörpárttal, melynek köszönhetően jövőre már a parlamentben is élvezhetik a nagy osztrák pártok egy viccpárt társaságát.
Nyitókép: osztrák kommunisták felvonulása (fotó: KPÖ Facebook)
Harald Vilimsky az „Orbán-szidalmazás szomorú csúcspontját” látja abban, hogy az Európai Bizottság megvonta a bécsi Modul Egyetem Erasmus csereprogramjának finanszírozását.
Az egyik osztrák portál keserű vereségről ír, mellyel Magyarország véget vetett Ausztria negyeddöntős álmainak a férfi kézilabda-világbajnokságon. Bodó Richárd szerint ugyanakkor egy kaotikus meccs volt a csütörtöki, amolyan roncsderbit sikerült megnyernünk három góllal.
Az osztrákok ellen csak a győzelem volt elfogadható a legjobb nyolc közé jutást megcélzó férfi kézilabda-válogatottunknak a világbajnokság középdöntőjében, és ha nem is jó játékkal, de a magyar csapat teljesítette a feladatot.
Eközben Magyar Péter veszélyes kampányt indított.
Az osztrák válogatott balátlövőjében, Albek Józsefben nincsenek rossz érzések, hogy Magyarország ellen kell pályára lépnie.
Persze, minden rendszer előbb-utóbb borul, kérdés, elérkezett-e az ideje? Ungváry Zsolt írása.
Sokan a globalizmus megfékezését, a hagyományos értékek erősödését várják visszatérésétől.
Ukrajna eközben folyamatosan kitol Magyarországgal és a magyar emberekkel.
